


és a Ferry:


Kicsit csodálkoztam, hogy mennyire kevés lemezbolt van a városban, a Probe Records-ban szinte csak vinylek kaphatók, a HMV-ben kevés a Cope-kínálat, de könyvekben viszonylag erős. Tegnap délelőtt még körülnéztem a Museum of Liverpoolban (elég faszányos), de így is kimaradt egy csomó minden, minimum egy hetet kellett volna ott töltenem.
Iszonyat jó hangulata van Liverpoolnak, laza, pezseg, de ugyanakkor melankolikus egy picit.
Az egész város olyan, mint egy kibaszott nagy ölelés. (Amire nekem most nagy szükségem volt.)



Esténként a Cavernben iszogattam a jófajta cidert, pont most tartották az International Pop Overflow fesztivált is, szóval a Cavern Pub, Club, Eric’s tele volt, utóbbiba csak lenéztem (már bánom, hogy nem maradtam lenn egy kicsit), képeket nem nagyon csináltam (csak ezt a kettőt)


Ki tudja, mit hoz a jövő, szóval megjegyezném, hogy láttam/hallottam a Shake 101, The Cherry Bluestorm, New Vinyl és az Eskimo Blonde nevű indie zenekarokat!!!
Nem meglepő, már komplett Beatles-túrákat csinálnak az érdeklődő turistáknak (Fab Four taxik a sofőr ismertetőjével), de úgy vettem észre a helyiek jobban kedvelik az ilyen egymagában útnak induló magamfajta, lelkes felfedezőket.
Penny Lane


Strawberry Field

St. Peter’s Church

Eleanor Rigby sírját nem volt könnyű megtalálni, a sekrestyés bácsit nem mertem zavarni, viszont ő jött oda, segített, megmutatta George nagybácsi sírját is. Sőt! Kinyitotta nekem a templommal szemben lévő kis csarnokot, ahol John és Paul először találkozott. (Azt mondta a bácsi, hogy a “taxis” turisták előtt zárva tartják az épületet, de engem beenged.) Tőle kaptam az első posztban látható posztert is.

… majd felkerestem a gyermekkori otthonokat.
Hozzá kell tennem, hogy csak Beatles vonatkozású térképem volt, amin jelölték azt is, hogyan lehet eljutni a helyszínekhez, csakhogy vasárnap lévén nemigen jártak a buszok, így nagyrészt mérföldeket gyalogoltam. Egyébként ennek is megvolt a maga varázsa, ha elkavarogtam, egy-egy kedves helybéli mindig útba igazított, a közeli parkokban pedig pihentem egy kicsit.





(George és Ringo korábbi lakhelyeihez hétfőn zarándokoltam el)


Woolton baromi hangulatos kis városrész, eléggé felkapott lehet mostanság, Dingle kicsit lepukkantabb, tele bevándorlóval, lakatlan házakkal (mint Ringo-é), de szerencsére nem rombolták le (még..)
Ilyenkor mindig eléggé magam alatt vagyok, sőt, már a manchesteri reptérre menet pityeregtem a buszon. Dióhéjban annyit, hogy Liverpoolban tényleg minden a popzenéről szól.
Néhány kép:



Vasárnap délelőtt készültek ezek a képek, még kihalt volt a város és kellemesen borongós az idő, csak egy vén pecással találkoztam a Mersey partján, vele csináltattam ezt a fotót.
Kötelező programok következtek, The Beatles Story múzeum



















Nah, holnap indulok Liverpoolba, eddig ezekbol all az uti kompilaciom:
You’ll never walk alone - Gerry and the Pacemakers
Ferry cross the Mersey- u.o.
Cilla Black-Step inside love
The Searchers - When you walk in the room ; Needles and pins ; Love potion No. 9
Billy Fury - Wondrous Place
The Fourmost - I’m in love
The Big Three - Some other guy
The Merseys - Sorrow
OMD - Stanlow ; Maid of Orleans
The Coral - Remember me
Echo and the Bunnymen - Killing moon
The La’s - Timeless Melody
The Boo Radleys - Wake up boo!
Wah! Heat / Mighty Wah! - Story of the blues
Julian Cope, Teardrop Explodes, meg Beatles persze
Egyeb javaslatokat varok, de senki ne ajanlja nekem Frankie goes to Hollywoodot, a Flock of Seagullst es a Dead or Alive-ot, mert oket nem szeretem.
Elképesztő volt ez a mai brüsszeli járat: Bokros Lajos, Deutch Tamás és Áder János! Pólóban, farmerban!
Királyság volt a Neil Young mozi a Toldiban.